Szolgáltatás

Igazgatási szempontból Nagypeterd a tanácsrendszer idején és az azt megelőző időszakban is központi szerepet töltött be. 1923-ban a körjegyzőséghez tartozott Becefa, Botyka, Kispeterd, Nyugotszenterzsébet és Rózsafa is. Nagypeterd Községi Tanács 1950. október 23-án alakult, mely 1966-ban Nyugotszenterzsébet csatlakozásával Nagypeterd Községi Közös Tanáccsá alakult. Később csatlakozott hozzá Botykapeterd, Szentdénes, Rózsafa is. Nagypeterd Község Önkormányzata 1990. októberében tartotta alakuló ülését. Ekkor tette le hivatali esküjét a polgármester és a képviselő-testület. 1991. január 1-jétől kezdte meg működését Nagypeterd, Botykapeterd, Nagyváty, Nyugotszenterzsébet Községek Körjegyzősége Nagypeterd székhellyel. 2013. január 1-jétől az önkormányzat igazgatási és végrehajtási teendőit a Nagypeterdi Közös Önkormányzati Hivatallátja el, címe: Kossuth u. 93/a.

 

Nagypeterd legnagyobb intézménye az általános iskola.

A településen már 1810-ben református felekezetű iskolát tartottak fenn, a tanítói teendőket a lelkész látta el. A római katolikus tankötelesek a szentdienesi római katolikus felekezetű iskolába jártak.

1948-ban az iskolát államosították.

1968-ban készült el az új általános iskola négy tanteremmel, 1978-80 között az iskolában szaktantermeket alakítottak ki, összevonásra került a községi és az iskolai könyvtár.  Az épületet 1983-ban új szárnnyal bővítették, amely így hamarosan Makovecz Imre stílusú épületté vált. Az iskola 1990-re érte el jelenlegi formáját, amikor is tornacsarnokkal, rendezvényteremmel és klub- szobával bővült.

Néhány éve jelentős felújításon esett át az épület, a nyílászárók és a tetőhéjazat egy része kicserélésre került, interaktív táblák beszerzésére is sor került.

A nagypeterdi diákok mellett a környező településekről – Botykapeterd, Nagyváty, Nyugotszenterzsébet, Rózsafa, Bánfa, Katádfa, Szentdénes községből - is érkeznek ide tanulók.

Az iskola 1990-től2008-ig a nyolc önkormányzatot (Nagypeterd, Botykapeterd, Nagyváty, Nyugotszenterzsébet, Rózsafa, Bánfa, Katádfa, Szentdénes) magába foglaló Nagypeterdi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás fenntartásába tartozott, a fenntartást 2008-ban a Szigetvár – Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás vette át. 2013. január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vagyonkezelésébe került. Az általános iskola címe: Kossuth u. 47.

 

Az óvoda épülete 1976-ban került átadásra. A jelenleg kétcsoportos intézménybe a helyiek mellett Botykapeterdről, Nagyvátyról és Nyugotszenterzsébetről járnak gyermekek. A nagypeterdi óvoda telephelyeként működik a szentdénesi és a rózsafai óvoda. 2008-ig a nyolc települést (Nagypeterd, Botykapeterd, Nagyváty, Nyugotszenterzsébet, Rózsafa, Bánfa, Katádfa, Szentdénes) magába foglaló Nagypeterdi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás irányítása alá tartozott az intézmény, melyet a Szigetvár – Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás vett át. 2013. július 1-jével a fenntartó ismét a nyolc települést magába foglaló Nagypeterd és Környéke Intézményfenntartó Társulás. A Szederinda Óvoda, Egységes Óvoda –Bölcsőde és Konyha címe: Kossuth u. 47.

 

A településen összevont községi és iskolai könyvtár működik a Baranyai Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében a pécsi Csorba Győző Könyvtárral együttműködve. A könyvállomány a leltári állománnyal együtt 10500 könyv körül alakul, a beiratkozott látogatók száma 275 fő. A könyvtár szolgáltatásait (fénymásolás, szkennelés, könyvtárközi kölcsönzés) napi nyolc órában tudják igénybe venni az érdeklődők. A könyvtár címe: Kossuth u. 47.

 

A település megállóhellyel rendelkezik a Pécs-Barcs-Nagykanizsa vasútvonalon, melynek átadására 1868-ban került sor.

 

A település postahivatala 1881-ben létesült. A postahivatal címe: Kossuth u. 25.

A község közegészségügyi ellátását két háziorvos és két védőnő látja el. A védőnői szolgálat címe: Kossuth u. 93/B, a háziorvosi rendelő címe: Kossuth u. 1.; Petőfi u. 1/d.

 

Az ifjúsági klub épülete a közelmúltban felújításra került, udvarán játszótér található, faragott játékai Szatyor Győző munkái. Címe: Kossuth u. 93/B.

 

A településenfiókgyógyszertár található, címe: Kossuth u. 35.

 

A faluban élelmiszerbolt (Kossuth u. 29; Kossuth u. 50.; Petőfi u. 1/C.), italbolt (Kossuth u. 81.), falatozó (Kossuth u. 36.) működik.

 

A település keleti oldalán vizes élőhelyet alakított ki az önkormányzat horgászati lehetőséggel, partján padokkal és kemencével. A tó mellett található a helyi piac.